Ugyan kevés visszatetszőbb dolog lehet az akadémiai világban annál, mint mikor az egyetemi közösség által tisztességgel végig nem vitatott ügyekben hirtelenjében politikusok érzik illetékesnek magukat – de sajnos érthető a nyomulás. Azért persze nem kell sajnálni őket, mert feltűnő tájékozatlansággal és műveletlenséggel járatják le magukat, viszont ez nem kisebbíti az egyetemi elit felelősségét abban, hogy nem rendezte el olyan egyértelműséggel a kérdést, ami után fel sem merülhetne a külső nyomás.
Hiszen társadalmi intézményként nem volna szerencsés negligálni a jogos érzékenységeket, például mindazok részéről, akik identitásuk elnyomásaként, szellemi-ideológiai alávetettségük nyomasztó alaptónusaként kellett elszenvedjék a "marxizmus" kifejezés hatalmi erővel megtámogatott mantrázását. A társadalom ezen tagjaitól számonkérni a finom distinkcióz Marx társadalomtudósi, esetleg közgazdasági nagysága és a nevével fémjelzett ideológiai dresszúra között legalább olyan értelmiségi pökhendiség, mint amilyen arcpirító a politikusok kioktató triumfálása. Marx életművét megítélni nyilván a tudósok dolga, amit a maguk módján meg is tesznek – például érdekes volna megvizsgálni, hogy a rendszerváltozás óta milyen a hazai társadalomtudományi irodalomban Marx hivatkozottsága... Azonban ennek az eredményei semmilyen mértékben nem szűrődtek le a közgondolkodásba, így a társadalmi érzékenységre hivatkozó politikusoknak viszonylag tág terük van belépni ebbe az intellektuális és morális űrbe.
Előszeretettel hivatkoznak a most fellángolt vitában az intézményi identitásra, mint az autonómia szubjektumára. Mondjuk egy nem túl nagy tradíciójú (hatvan éves) egyetem esetében, amelynek az elmúlt huszonöt évben három neve volt, kétszer változott meg érdemben (a képzési profilt is érintően) a struktúrája, ez nem a legkomolyabb érv, de arra mindenképpen felhívja a figyelmet, hogy vannak az intézménynek önmagával tisztázandó kérdései. Ezt sajnos elmulasztotta, pedig sokmindent megtehetett volna már eddig is:
– kikérni az egyetemi polgárok véleményét a szoborról
– kikérni az egyetemi polgárok véleményét a szobor esetleges más elhelyezéséről
– kikérni az alumnusok véleményét a szoborról stb.
Egy polgári korban, amikor a hagyományos tekintélyeket a mégoly agilis kormányok is tiszteletben tartják, ilyen vitákkal reflektálni lehetne a Marx-szoborra. Az akarnok ideológiai újdresszúra idején a kormányzati visszafogottságra nem lehet számítani, de az egyetemi polgároknak még mindig megvolna a lehetőségük nyilvánosan kiálljanak, megvitassák az ügyet és a létrejött konszenzusnak megfelelően lépjenek. (Ahogyan ez például Lipcsében a közelmúltban megtörtént.)
Nincsenek a Fővám téren teherautók, feszítővasak, kalapácsok, a Közgázzal kapcsolatos intézménymegszüntetési pletykákat pedig nem erősítették meg sehol – illetve, ha azon múlna az egyetem megmaradása, integrálása, fejlesztése, bármilye, hogy a szobrot otthagyja-e, akkor sokkal-sokkal nagyobb a baj az országban és a felsőoktatásban, mint Karl Marx emlékezetének helye.
http://www.novinite.com/articles/140680/Bulgarian+Mothers+Rebel+against+Karl+Marx+Monument+in+Key+University
