TÉNYEK ÉS ÉRTÉKEK AZ EGYETEM VILÁGÁBAN – szakmai blog

Egyetemi Polgár lite

Egyetemi Polgár lite

A Budapest-centrikusság tovább növekedett az egyetemi világban (is)

2017. május 21. - Egyetemi Polgár

Kb. Trianon óta hangzó mantrája a magyar társadalmi életnek, hogy túlságosan főváros-centrikus az ország, vízfej stb. Az EU-támogatások feltételrendszere éppen azt célozta, hogy ez enyhüljön – nos, a felsőoktatásban a képzési oldalon teljesen sikertelen volt a források ilyen célú felhasználása. Az egyes régiók felsőoktatási intézményeinek részesülése a nappalis hallgatókból korábban is brutálisan egyenlőtlen volt: Közép-Magyarország (magyarán Budapest és Pest megye) intézményeiben koncentrálódtak a legtöbben (46%), ami az elmúlt évtizedben tovább fokozódott (57%).

A hallgatói létszámok csökkenésében (aminek általános tendenciáiról itt írtunk) ugyanis a területi egyenlőtlenség látványosan megmutatkozik. Megyei és regionális bontásban elemezve az látszik, hogy a Budapesten és környékén lakó fiatalok között sokkal kisebb a  felsőoktatásban tanulók számának mérséklődése, mint az ország többi részén, sőt, Pest megyében jelentősen növekedett is a számuk.

hallgatoi_letszam_2005_2016
Forrás: KSH alapján saját számítás

Mindez súlyos társadalmi-demográfiai folyamatokra mutat. A szegénységtől sújtotta vidékeken egyre inkább szűkül a felsőoktatást elérők köre, Észak-Magyarországon például már háromnegyed-annyian sincsenek, mint tíz éve (72,64%), miközben a korosztály létszáma "csak" hatodával csökkent (85%-ra). Ha ehhez a hasonló csökkenési belső arányokat mutató Dél-Dunántúlt is hozzávesszük (71,3%–83%) és ezt rávetítjük az etnikai térképekre, akkor a hazai cigányság felsőoktatásból való kirekesztődésének következményeivel is szembesülünk.

(Ehhez hozzátehetjük azt az általános gazdaságfejlesztési adatot, amit nemrég tárt fel a Hétfa Kutatóintézet az uniós források valódi hasznosulásáról: eszerint a Borsodba irányatott források döntő többsége valójában Budapesten landolt.)

Mindebből két következtetés adódhat: vagy le kell mondani a főváros-vidék egyensúly célkitűzésről és a felzárkóztatásól, kimondva, hogy az ország innovációs és felsőfokú képzési teljesítményének a letéteményese Budapest; vagy radikálisan más utat kell keresni. Ez utóbbira semmilyen szándék vagy képesség nem látszik amúgy. Tehát?

(Bővebben: https://egyetemipolgar.net/2017/05/21/a-budapest-centrikussag-tovabb-novekedett-az-egyetemi-vilagban-is/)

A bejegyzés trackback címe:

https://egyetemipolgar-lite.blog.hu/api/trackback/id/tr8712529161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása