[caption id="attachment_750" align="alignright" width="213" caption="A szegedi Bölcsészkar 1988 novemberében"][/caption]

Lehet történelmet csinálni, hazudni, felejteni – de elrontani is. A Hallgatói Hálózat jobbsorsra érdemes, ám kudarcosra sikeredett  nekibuzdulása az első percektől kezdve az elrontás jeleit hordozta ( lásd ehhez: facebookos akolmeleg megtévesztő voltáról). Ha nincs néhány feleslegesen ideges negatív reakció, még ennyire sem tudta volna felnagyítani jelentőségüket a híréhes sajtó.

A rossz közérzettel vívódó ifjaknak avagy későbbi követőiknek érdemes tanulni a leckéből, hogy mi kellene a valódi egyetemi mozgalomhoz:

1. Legalább egy olyan gondolat, állítás, követelés, tézis, eszme megfogalmazása, ami nem szerepelt a “hivatalos” felsőoktatási érdekképviseletei szervezetek állásfoglalásaiban, nyilvános dokumentumaiban. (Persze, jobb, ha kettő, vagy az intellektuális igényesség jegyében esetleg három ilyen is akad.)
2. Legalább két újságcikk, tanulmány, elemzés elolvasása a szélsőbalos illetve magyar politikai médián kívül, amelyek bemutatják, hogyan zajlottak, mit is jelentettek valójában a másolni igyekezett nyugati diákmegmozdulások és mi történik tényszerűen a külföldi/hazai felsőoktatásban.
3. Legalább három gyakorlati lépés, ami reális és valódi kimenete lehet tiltakozásnak, felvonulásnak, gyűlésnek, fórumnak (ezek körébe a való világban nyilván nem tartozik bele olyan jogszabályok azonnali visszavonása, amelyeket jelentős, legitim és komoly társadalmi háttérrel rendelkező parlamenti többség fogadott el; nem tartozik bele az eperésvéres slágerdalolós egyetemfoglalás az atomizált, kormányoldali hajlandóságú, karrierépítő, középosztályosodásra törekvő egyetemista közegben; nem tartozik bele az elnyomott véleményharcosi szerepkör demonstrálása egy médiapluralizmusban és választásos demokráciában, ahol a tiltakozó diákokat amúgy a miniszterelnök bíztatja radikálisabb fellépésre.)
4. Legalább négy olyan hallgatótárssal beszélgetni, akik nem a szűkebb sörözős baráti körhöz tartoznak és néhány fifikás kérdéssel (pl.: Érdekel bármennyire is a felsőoktatási törvény? Rászánnál bármikor is 10 percnél többet egy semmifajta kimenettel nem rendelkező összejövetelen való részvételre? stb.) kikutatni valós motiváltságukat.
5. Legalább öt őszinte, okos, a helyzetet átlátó, tekintélyes, karizmatikus, beszédképes, érdemben motivált, vonzó, paradigmatörő, folyamatosan aktív és ezen tulajdonságok mindegyikével egyszerre rendelkező hallgató a mozgalom vezetésére/képviseletére.

• + Az sem árt, ha a jószerencse olyan oktatókat sodor a hallgatói mozgalmárok közelébe, akik nem közéleti-politikai frusztrációikat viszik át a felsőoktatáspolitikai szövegkörnyezetbe és az egyetem ügye iránt elkötelezetten, hitelesen képviselnek tudást, egyetemváltoztató célokat – lehetőleg legyen köztük egy-két reálszakos is! (Nekünk igen jól jött ez annak idején, sokat tanultunk tőlük, az ő – nem előtérbe furakodó – jelenlétük hitelesítette az egyik fő tézisünket: “Az alapvető törésvonal a felsőoktatásban nem oktatók és hallgatók között van, hanem a minőségi képzésben érdekelt hallgatók és oktatók együtt állnak szembe a teljesítmény- és követelmény-ellenes viszonyok fenntartásában érdekelt felsőoktatási szereplőkkel.”) /EZ NEM ÖNAJÁNLKOZÁS!!!!!/

Mindezek nélkül nincs más, mint a súlytalan “rosszul_van_ez_így” érzület-kitörések alkalmai. Még a fő-negatívnak kikiáltott hallgatói önkormányzatokat sem voltak képesek lépéskényszerbe hozni, hiszen semmiféle alternatívát nem jelentenek mellettük/bennük. Létrejöttük nem szakmapolitikai fellépés, hanem egy legitimációs elbizonytalanodás jele. Mutatja, hogy vannak hallgatók, akik nem bíznak a hallgatói önkormányzatokban, nem találják elégségesnek érdekérvényesítő fellépésüket, de ahhoz sincs kedvük, hogy beszálljanak a formalizált hallgatói képviselet demokratikus választásokon alapuló, nyilvános megméretésébe. Kiderült, hogy a lényegében bármilyen ügyben mozgósítható kiscsoportos környi diákok nem érik el a hallgatói közösség ingerküszöbét, támogatottságuk a hallgatói önkormányzatokénál jóval kisebb. A rossz lelkiismereteket persze felébresztették a mindenki által érzett hallgatói (és oktatói) részvételi deficit miatt, vagyis, az egyetemi polgári lét sekélyességének reflexióját erősítették fel néhány hétre, emellett lakmuszpapírkét szolgálva az egyetemi konfliktus-kezelési képességhez. Ennyi volt.
UPDATE: Többen jelezték, hogy igazságtalanul bántónak érezték a jószándékú, mégiscsak megmozduló diáksággal szemben a leértékelést. Igen, bántás volt, amiért komoly gondot okoztak a felsőoktatásnak. Egy nagyon is szükséges és ezen blogban is gyakran felbukkanó felsőoktatás-politikai kritika került nehezebb helyzetbe, mint volt a Hallgatói Hálózat fellépése előtt. Minden józan egyetemi ember azt várta a nonkonform hallgatói megmozdulásoktól, hogy nyomatékot adnak a felsőoktatási érdekképviseleti törekvéseknek. Ehelyett jött a divatozgató tünti-feeling hallgatói tömegek nélkül és   politika-ideológiai rendezőelvet tükröző aláírás-buzgalom, amelyek éppen a valódi aktív támogatottság hiányát üzenik a döntéshozóknak. Mondogathatják a szervezők, hogy ez még csak a kezdet, majd terjed a mozgalom – pontosan tudható, hogy egy ilyen akciósorozat az elején éri el a támogatottsága csúcsát. Majd, egy következő helyzetbe, egyszer, talán lesz valami. De csak akkor, ha a fentebbi pontok működnek. (Ja, és bölcsészként külön is fájlalom, hogy sikerült a tartalmatlanul hőzöngő/létező bölcsészek kliséhez újabb adalékot szolgáltatni. A legjobbkor, milyen jó sajtónk van amúgy is...)